Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tuning és a Hatóság

2010.06.18
Cikk a Autó K2ttő magazin "Tuning" különszámából

A tuning és a Hatóság -

(láthatatlan előnyök)


Az autó műszaki jellemzőit megváltoztató tuning illeszkedését az autóhoz komolyan kell venni, általa nem romolhat a kocsi biztonsága. A hatóságok a műszaki vizsgán és a közúti ellenőrzéskor a feltűnő dolgokra figyelnek.


Majd minden autós ismeretségi körében előfordult már, hogy a kocsiról rendőri ellenőrzéskor, vagy a műszaki vizsgán lecseréltették a túl hangosra sikeredett kipufogót, lekapartatták a túl sötétnek ítélt üvegfóliát, leszereltették a nem odavalónak minősített széles felnit. A hatóságok elsősorban a jól látható dolgokra harapnak. Sok tuningfogás azonban - bár megváltoztatja az autó alapjellemzőit - nem hirdeti önmagát, így a vizsgán is rejtve marad, hacsak a tulajdonos nem beszél róla.


Az elmúlt pár évben a legtöbb vizsgakonfliktust az üvegfóliázás okozta. A szabályok szerint a szélvédő nem lehet színezett, eltekintve a napellenző csíktól, a vezető melletti oldalablakoknak a beeső fény 75 százalékát, a többinek a 70 százalékát kell átengednie. Gyárilag már színezett üvegű autót elméletileg nem szabad fóliázni, mert a gyári szín a beeső fény 15-20 százalékát lefogja, a leghalványabb fólia pedig minimum 20-30 százaléknyit felfog. A két érték összeadódva már szabálytalan sötétséget jelent.
A műszaki vizsgán egyszerű fénymérővel ellenőrzik a fényáteresztő képességet. A túl sötétre fóliázott autót csak akkor engedik át, ha a helyszínen lekaparják a fóliát. A vizsgán kérhetik a fólia műbizonylatát is, ugyanis az igazolja, hogy a magyar szabványnak megfelelő az anyaga, például égésekor nem szabadul fel klórgáz. A szigorú szabály ellenére a vizsgáztatók sokszor elnézőek, és a tapasztalatok szerint a műbizonylatos fóliával sötétített kocsikat még 50 százalékos fényáteresztő képességgel is átengedik. Rendőri ellenőrzéskor a kellemetlenséget szintén a műbizonylat felmutatásával lehet elkerülni.


A következő látványos tuningelem, amely a hatóságnak szemet szúrhat, a széles felni. A szabályok szerint csak az autógyár által engedélyezett méretű felniket és gumikat hordhat az autó. Nagyobb méret felszerelése már átalakításnak minősül, és így a Közlekedési Felügyelet (KF) engedélye szükséges hozzá. Persze a kerékcseréhez senki sem kér engedélyt, a vizsgára fentfelejtett széles felni csak akkor bukhat meg, ha a gumi kilóg a sárvédő alól, vagy a vizsgán feltűnik, hogy a felni széle hozzáér valamelyik futóműelemhez.


Tuningalkatrészek felszerelésekor, akárcsak az egyszerű alkatrészcseréknél, az új elem illeszkedésére és minőségére kell a legnagyobb súlyt helyezni. Különösképpen igaz ez a könnyűfém felnik vásárlásakor. Mivel a könnyűfém tárcsa divatcikk, nagy tételben gyártják és vásárolják, sokszor több kézen átfutva, teljesen bizonytalan eredettel. Az ismeretlen eredetű felniknek nincsenek meg a forgalomba hozásukhoz szükséges engedélyeik, amelyeket műszaki vizsgálatok alapján, például fáradási
vizsgálatok elvégzése után adnak meg. A magyarországi engedélyezés alapja a kibocsátó ország engedélye, például német eredetű felninél a TŰV papírja. A vizsgálat nélküli felniknek bizonytalan az anyagminősége, a terhelésnek kitett részein (perem, csavarbekötési pontok) megrepedhet, majd eltörhet. Felni vásárlásakor kérni kell a műbizonylatot, amely nemcsak az áru eredetéről tanúskodik,
hanem az is szerepel a papíron, hogy milyen márkák milyen típusaira szerelhető fel a keréktárcsa. A típus alkalmasságra nagyon oda kell figyelni, mert az oda nem való felni káros mértékben terheli a futóművet, illetve önmagát. Nem elég, hogy a csavarfuratok száma egyezzen, a furatok osztókörének, az agyfuratnak, a túllógásnak is mind meg kell felelnie. Sárvédő alól kilógó gumival külföldön is megállítják az autót. A kocsi addig nem mehet tovább, míg a tulaj nem hoz a lemez alá férő gumikat.

Nem látványos, de a hangjával feltűnő a sportkipufogó rendszer. Átmegy a vizsgán, ha nem túl hangos, az európaival összhangban lévő magyar szabályok szerint ugyanis az utólag felszerelt kipufogórendszer nem lehet hangosabb a gyárinál. Más hangú lehet, de zajosabb nem. A vizsgán csak akkor nem buktatják meg a zajosnak tűnő kipufogóval szerelt autót, ha a kipufogódobok megkapták a H vagy E jóváhagyási jelet, ami bizonyítja, hogy a terméket engedélyeztették és az megfelel az aktuális szabványoknak.

Kedvelt tuningfogás a játék a lámpák színeivel. Minden a mattított és fehér indexekkel kezdődött, ma viszont már bármit kapni bármilyen színben, akár szürke fényszórót is. A vizsgán a megfelelő színű és erejű fénykibocsájtást nézik. Rossz színt, vagy fényerőt a búra és a mögé szerelt izzó is okozhat. Ha nem tetsző a fény, a vizsgán a búra és az izzó E vagy H jelét keresik, a jelölés mentes és a festett darabokat ki- és leszereltetik. A rendőrök az utcán inkább csak a feketére festett burákért szólnak. A lámpák számát is vizsgálják, elöl 2 tompított és 2 vagy 4 távolsági fényszóró lehet bekötve, ködlámpából 2-t lehet felszerelni előre és hátra egyaránt. Ha hátra egyet szerelnek, annak a helye a bal oldalon van, de nem lehet a féklámpa mellett. Minden utólag felrakott világítótest műszaki vizsgáján megkövetelik az E és H jelet.

A külső díszítőelemeknél és a spoilereknél a szabály szerint a felszerelés után az autó hossza és szélessége nem módosulhat öt százaléknál nagyobb mértékben. A sárvédőnek takarnia kell a gumit. További követelmény, hogy a felszerelt idomok nem fokozhatják baleseti sérülésveszélyt.

A belső tér módosításába lényegében nem szólnak bele a szabályok. Ülést lehet cserélni, az egyetlen feltétel, hogy az új is állítható legyen.

A kormány szintén cserélhető, feltétel, hogy legyen műbizonylata, és hogy a mérete tíz százaléknál nagyobb mértékben nem térhet el az eredetitől. A kormány jóváhagyása biztonsági szempontból szükséges, balesetnél nem törhet, csak görbülhet.

A látható változtatások után jöhetnek a láthatatlanok. Elméletileg az autó teljesítményét 10 százaléknál jobban növelő minden beavatkozáshoz engedélyt kell kérni a KF-től. A kocsi valóságos teljesítményét azonban sehol sem mérik, így nem derül ki a változtatás. A KF engedi a csiptuningot, a vizsgán sem buktat meg csiptuningolt autót, mert a tapasztalat szerint a programvariálással 10 százalékon belül marad a teljesítménynövekedés. Lényegében a motor tartaléka szabadul fel, egyetlen feltétel, hogy az emissziós előírásokat teljesítse az autó.

A futómű átépítésének, keményebb, sportosabb rugók és lengéscsillapítók beszerelésének két akadálya lehet. A kocsi megbukhat a műszaki vizsgán, ha nem állja ki a lengéscsillapító vizsgálatát. A rázógépen a legkisebb megmaradó talperőt mérik, s addig nincs baj, amíg a kerék a földön marad. Amint elpattog a kocsi, nem kap pecsétet a forgalmijába akár tuningolt akár csak rossz állapotú a futóműve.
A másik bukási lehetőség a fékpadon érheti a tuningolt futóművű kocsit. A feszesebb hangolású futóműtől megváltozik a karosszéria fékezéskori bólintásának a mértéke, ez zavarhatja a fékerő szabályozót, amely blokkolásig fékezheti a hátsó tengely kerekeit - blokkolásgátlós kocsiknál nincs bukásveszély. A vizsgahelyek többsége pedálerőt, nem első-hátsó fékhatást mér. A kocsik többségénél állítható a fékerő szabályozó, szakszervízben az új futóműjellemzőknek megfelelően kell beállítani, így elkerülhető a bukás.

A fék átépítése engedélyköteles, a KF akkor engedélyezi, ha a fékerőelosztás nem változik meg, azaz fékezéskor megmarad a gyári egyensúly az első és a hátsó tengely között. Egyetlen feltétel ekkor is, hogy csak E vagy H jellel ellátott alkatrészeket használjanak fel.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bonom00

(Ohiko30, 2019.03.21 13:37)

http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/fluconazol-comprar-en-una-farmacia-en-linea-ahora-mismo-espa-a http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/telmisartan-comprar-en-farmacia-en-linea-confirmaci-n-r-pida-per http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/tadlis-tadalafil-40mg-donde-puedo-comprar-con-seguridad-m-xico http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-duraviril-sildenafil-citrate-150-mg-buen-precio http://foodtube.net/profiles/blogs/zyloprim-como-puedo-comprar-de-calidad-comprar-zyloprim-100-mg http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/colospa-135-mg-onde-comprar-r-pido-no-brasil-colospa-135mg http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-trileptal-oxcarbazepine-e-quanto-custa-pela-net http://destinosexotico.com/blogs/post/62786 http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/80578 http://whazzup-u.com/profiles/blogs/se-puede-comprar-generico-atorvastatina-en-farmacia-online-rep http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/pawar-60-mg-comprar-envio-urgente-tadalafil-sandoz http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/clopidogrel-75-mg-acheter-baisse-prix-achat-clopidogrel-a-paris http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-phenazopyridine-200mg-moins-cher-achat-pyridium http://foodtube.net/profiles/blogs/discount-tegretol-100-mg-buy-online-tegretol-when-to-buy http://movsam.ning.com/profiles/blogs/buy-cabergoline-0-25mg-safely-best-way-to-buy-cabergoline-online http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/metilcobalamina-1500mg-comprar-por-internet-estados-unidos http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=24807&qa_1=dutasteride-farmacia-recomendada http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-bimatoprost-buen-precio-argentina-comprar http://hoidap.eu/?qa=4450/sinequan-o%C3%B9-commander-sinequan-generique-paris http://foodtube.net/profiles/blogs/prinivil-2-5-mg-en-ligne-pas-cher-acheter-sans-ordonnance http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/cheap-pantoprazole-40-mg-buy-online-where-can-i-purchase-protonix https://www.olliesmusic.com/blog/20277/sulfamethoxazole-400mg-oГ№-achat-achat-sulfamethoxazole-pas-cher-en-france/ http://bioimagingcore.be/q2a/59691/como-comprar-urisol-flavoxate-200-mg-fiable-rep%C3%BAblica-chile http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/purchase-latisse-3mg-online-buy-online-latisse-nz http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/purchase-discount-erosfil-130mg-where-can-i-purchase-sildenafil http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-mirtazapine-30-mg-sur-le-net-bas-prix-acheter http://bobford.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-zyrtec-cetirizine-urgente-nicaragua http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/363603

Maved80

(Eyewe42, 2019.03.20 21:03)

http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-gen-rico-do-eunice-100mg-entrega-r-pida-brasil
http://www.facecool.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-o-gen-rico-de-ursodiol-urso-150-mg-de
http://www.facecool.com/profiles/blogs/order-alfaken-10mg-online-where-to-purchase-lisinopril-without-rx
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-zofron-ondansetron-4-mg-melhor-pre-o
http://www.facecool.com/profiles/blogs/sumatriptan-comprar-en-una-farmacia-online-con-un-descuento-per
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/anastrozol-comprar-en-farmacia-online-aprobada-ecuador
http://property.ning.com/profiles/blogs/tegretol-carbamazepine-100mg-onde-comprar-sem-receita-portugal
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-ciproheptadina-4mg-en-farmacia-online
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/order-roxithromycin-150-mg-low-price-how-can-i-buy-rulide
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/furosemide-100mg-buy-no-prescription-can-you-buy-furosemide-with
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/simvastatina-20-mg-comprar-sin-receta-en-farmacia-online-reino-de
http://movsam.ning.com/profiles/blogs/comprar-eritromicina-ilosone-gen-rico-entrega-em-24h-pela-net
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-ketoconazol-200-mg-sin
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/clomipramina-25-mg-comprar-por-internet-espa-a
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/mitalis-tadalafil-20-mg-donde-comprar-sin-receta-en-internet
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/cheap-cupid-130-mg-order-online-where-to-purchase-sildenafil
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-zestril-lisinopril-5-mg-sin-receta-por-internet
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/comprar-allegra-fexofenadine-por-internet-comprar-fexofenadine
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/losartan-100mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-aprobada
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-prolepsi-sin-receta-entrega-r-pida-panam
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/prochlorperazine-5mg-como-posso-comprar-gen-rico-na-internet
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/sildenafil-citrate-150-mg-donde-comprar-fiable-usa-comprar-viagra
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-losartan
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-micronase-glyburide-urgente-online-no
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/propranolol-10-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-sin-gastos-de
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/comprar-amoxicillin-y-clavulanate-500-125mg-entrega-r-pida-espa-a

Winir32

(Atoju56, 2019.03.20 18:54)

http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-sildenafilo-y-fluoxetina-100-40
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-finast-finasteride-5-mg-r
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/losartan-hidroclorotiazida-comprar-en-una-farmacia-online-1
http://bioimagingcore.be/q2a/62998/comprar-retin-tretinoin-025mg-gen%C3%A9rico-quanto-custa-brasil
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/order-low-price-irbesartan-150-mg-online-how-to-buy-irbesartan
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/dramamine-dimenhydrinate-50-mg-onde-comprar-gen-rico-n-o-precisa
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/buy-lomefloxacin-400mg-low-price-where-to-purchase-maxaquin-quick
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-atarax-10-mg-sin-receta-al-mejor-precio-espa-a
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-loperamida-2-mg-sin
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/comprar-ikolis-tadalafil-sin-receta-de-calidad-espa-a-como-puedo
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/tamoxifen-10-mg-onde-comprar-gen-rico-mais-barato-pela-net-rep
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/sildenafil-anglopharma-200-mg-moins-cher-en-ligne-sans-ordonnance
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/loxapina-comprar-en-farmacia-en-linea-con-un-descuento-paraguay
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-fenazopiridina-gen-rico-na-internet-qual
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/citalopram-donde-puedo-comprar-ahora-celexa-40-mg-comprar-barato
http://foodtube.net/profiles/blogs/low-price-calcium-acetate-667-mg-order-online-how-much-does
http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/105752
http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/77572
http://showmeanswer.com/index.php?qa=44627&qa_1=viagra-sildenafil-citrate-150mg-ligne-boutique-acheter-viagra
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/penegra-50-mg-en-ligne-moins-cher-site-fiable-prix-penegra
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/comprar-amitriptylina-gen-rico-online-brasil
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/baclofen-25mg-comprar-en-una-farmacia-online-todo-en-medicamentos
http://property.ning.com/profiles/blogs/alendronate-10-mg-o-achat-achat-fosamax-10-original-en-belgique

Jelej24

(Ugute59, 2019.03.20 18:14)

http://flutes.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-felodipina-10-mg-con-seguridad http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/order-clomipramine-hcl-where-can-i-purchase-anafranil-guaranteed http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-latisse-bimatoprost-3mg-na-internet-brasil http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-en-ligne-sotalol-achat-betapace-lyon http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/fenitoina-donde-comprar-al-mejor-precio-comprar-dilantin-soft http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/order-zofran-8-mg-low-price-can-i-buy-zofran-online-canada http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/teofilina-theo-24-sr-comprar-e-quanto-custa-brasil http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/anastrozole-1mg-order-online-best-mail-order-anastrozole-canada http://whazzup-u.com/profiles/blogs/comprar-avanafilo-sin-receta-buen-precio http://bobford.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-duagen-dutasteride-en-l-nea-chile-comprar http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=26434&qa_1=comprar-ceclor-cefaclor-receta-estados-unidos-comprar-cefaclor http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/cheap-asutoputin-10-mg-buy-online-asutoputin-low-price http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/spironolactone-sur-le-net-bon-marche-achat-paiement-visa http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/order-lamisil-250-mg-online-how-to-purchase-terbinafine-without http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/comprar-endep-75mg-r-pido http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/clorpromazina-thorazine-como-posso-comprar-gen-rico-e-quanto http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/buy-e-zentius-safely-can-i-purchase-escitalopram-in-approved http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/buy-mefenamic-acid-500mg-on-sale-how-can-i-get-mefenamic-acid

Epubi35

(Ebaje66, 2019.03.20 15:56)

http://flutes.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-generico-monoket-isosorbide-mononitrate-en-l-nea
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/bon-site-achat-mesalamine-400mg-livraison-express-vente
http://ggwadvice.com//index.php?qa=58917&qa_1=farmacia-online-donde-comprar-generico-ismo-receta-urgente
http://www.themindbook.org/nmp/blogs/post/2810
http://ggwadvice.com//index.php?qa=58292&qa_1=generico-metformina-glibenclamida-mastercard-dominicana
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-plusefec-sin-receta-de
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-hidroclorotiazida-sin-receta-r-pido-estados
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/acheter-pilule-en-ligne-sarotena-amitriptyline-50-mg
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/aciclovir-comprar-en-una-farmacia-online-confirmaci-n-r-pida
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/comprar-robaxin-methocarbamol-sin-receta-con-mastercard
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/order-metformin-can-i-buy-glucophage-cheap
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-orlistat-120mg-sin-receta-barato
http://bricolocal.com/profiles/blogs/fluconazol-150mg-donde-comprar-con-seguridad-usa-comprar-diflucan
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/hydroxycarbamid-puedo-comprar-sin-receta-online-usa
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/piroxicam-10mg-como-comprar-gen-rico-entrega-r-pida-rep-blica
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-triamcinolonum-sin-receta-buen
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-ursodiol-gen-rico-sem-receita-internet
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-fenazopiridina-pyridium-200-mg-envio
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/methotrexate-donde-comprar-sin-receta-por-internet-usa-comprar
http://jaktlumaczyc.pl/76227/lincomycine-ligne-meilleurs-sites-pour-acheter-lincomycine
https://madbuddy.club/blogs/post/29851
http://jaktlumaczyc.pl/77857/discount-trileptal-150-order-online-buy-trileptal-singapore

Hey site

(Williamtaisa, 2019.03.20 15:29)

......<a href=http://handcent.ru/>:)</a>

philips harborttagning lumea

(philips harborttagning lumea, 2019.03.20 15:26)


I am in fact thankful to the owner of this website who has shared this impressive article at at this place.
philips harborttagning lumea neutin.se/beautiful-skin/comment-activer-la-circulation-sanguine.php

Kuqil47

(Curar57, 2019.03.20 10:57)

http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/cheap-methylcobalamin-1500-mg-order-online-methylcobalamin-coupon http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-pylorid-entrega-em-24h-via-internet-rep-blica http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/avanafil-50mg-generique-sur-internet-achat-site-fiable-super http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/glucotrol-xl-glipizide-comprar-sin-receta-por-internet-chile http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-prazosina-sin-receta-al http://whazzup-u.com/profiles/blogs/discount-ventolin-inhaler-0-1-mg-order-online-where-to-buy http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-erefil-sildenafil-citrate-200mg-urgente http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/mirtawin-30-mg-en-ligne-commander-prix-d-une-boite-de-mirtazapine http://whazzup-u.com/profiles/blogs/recherch-indinavir-ou-acheter-du-indinavir-a-paris-sans http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/loperamide-en-ligne-imodium-prix-en-pharmacie-tunisie http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-redomex-barato-uruguay-venta-de http://brooklynne.net/profiles/blogs/order-kwiklis-online-kwiklis-rx-online-with-prescription http://answers.codelair.com/30741/order-cheap-loratadine-10mg-where-claritin-quick-delivery http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-clozaril-clozapine-100mg-entrega-24h-pela-net http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/amitriptylina-10-mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-entrega-r-pida http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-de-ternelin-na-internet-brasil http://answers.codelair.com/35980/farmacia-comprar-generico-acyclovir-farmacias-espa%26%23241 http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-ikolis-tadalafil-10-mg-gen-rico-sem http://brooklynne.net/profiles/blogs/achat-rapide-yasmin-ethinyl-estradiol-and-drospirenone-0-03mg http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=74432&qa_1=comprar-gen%C3%A9rico-terbinafine-e-quanto-custa-brasil

Iseve86

(Erola69, 2019.03.20 00:51)

http://showmeanswer.com/index.php?qa=42699&qa_1=toprol-metoprolol-comprar-gen%C3%A9rico-precisa-receita-m%C3%A9dica
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/fenofibrate-160-mg-como-posso-comprar-gen-rico-barato-fenofibrate
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/order-esomeprazole-20-mg-safely-can-i-buy-nexium-no-prescription
http://www.facecool.com/profiles/blogs/almaximo-130-mg-o-achat-vente-almaximo-en-france
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-trecator-sc-en-internet-honduras
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-amiodarona-100-mg-mas
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=69951&qa_1=ondansetron-comprar-farmacia-online-confirmaci%C3%B3n-dominicana
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-rizatriptan-10mg-r-pido
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/permetrina-elimite-onde-comprar-barato-brasil
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/arcoxia-etoricoxib-60-mg-onde-comprar-gen-rico-internet-rep-blica
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/famotidine-20mg-pas-cher-commander-achat-pepcid-grande-bretagne
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/achat-de-capecitabine-moins-cher-generique-de-xeloda
http://social.leembe.com/blogs/post/42301
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-cetalmic-250mg-sin-receta-de-confianza-espa-a
http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/low-price-sustiva-600-mg-buy-online-where-to-buy-efavirenz-fast
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-combivir-lamivudine-zidovudine-gen-ric-1
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-gen-rico-tadacip-20mg-mais-barato-na
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/periactin-cyproheptadine-4-mg-puedo-comprar-sin-receta-con
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-risperidona-risnia-4-mg-gen-rico-envio
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/etambutol-800-mg-como-comprar-gen-rico-e-quanto-custa-brasil
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/rizatriptan-10mg-comprar-env-o-libre-ecuador
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-cabergolina-de-confianza-dominicana-comprar
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-tadacip-20-mg-sin-receta-ahora-rep
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-raloxifeno-evista-60-mg-gen-rico-via
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-doxazosina-sin-receta-con-seguridad-espa-a
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/comprar-cefdinir-omnicef-300-mg-entrega-em-24h-online-portugal
http://property.ning.com/profiles/blogs/lupigra-sildenafil-citrate-50mg-comprar-y-pagar-con-mastercard

Kahok29

(Firez92, 2019.03.19 23:35)

http://www.prds66.fr/profiles/blogs/lanadicor-donde-comprar-env-o-libre-us
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/ticlid-comprar-mais-barato-on-line-portugal
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/sumycin-tetracycline-comprar-gen-rico-envio-rapido-internet
http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=22319&qa_1=fontol-internet-fiable-fontol-senegal
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/digoxin-0-25mg-o-acheter-digoxin-0-25-en-canada-acheter
http://newmediavault.ning.com/profiles/blogs/atenolol-100mg-livraison-48h-bon-marche-vente-de-atenolol-en
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-anastrozol-1mg-sin-receta-con-seguridad
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/etambutol-comprar-en-farmacia-en-linea-certificada
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-aciclovir-al-mejor-precio-costa-rica-se-puede
http://foodtube.net/profiles/blogs/comprar-generico-domperidona-10mg-sin-receta-env-o-urgente-m-xico
http://usguide101.com/qa/index.php?qa=1169024&qa_1=order-mysoline-250mg-cheap-how-primidone-verified-medstore
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/donde-para-ordenar-ilosone-erythromycin-sin-receta-de-calidad
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-destolit-permethrin-de-confianza
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-mobic-7-5-mg-ahora-el
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/low-price-sildenafil-dapoxetine-100-60-mg-buy-online-how-to-order

Wagos24

(Qulat78, 2019.03.19 22:47)

http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/quetiapine-300-mg-bas-prix-en-ligne-rapide-achat-seroquel-g-n
http://barbershoppers.org/blogs/post/48099
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/bimatoprost-3-mg-comprar-con-garantia-estados-unidos-comprar
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/discount-neo-gra-150mg-order-online-buy-neo-gra-gibraltar
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/levothyroxina-comprar-en-farmacia-en-linea-r-pido-ecuador
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/purchase-generic-ursodeoxycholic-acid-150-mg-online
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-glibenclamida-mas-barato-honduras
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/low-price-clozaril-50-mg-buy-online-buy-clozaril-safely-uk
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-triamcinolona-4-mg-sin-receta-en-farmacia
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/uropan-comprar-gen-rico-mais-barato-via-internet-como-comprar
http://ultimatefandomsite.com/oxwall/blogs/post/7563
http://bricolocal.com/profiles/blogs/onde-comprar-gen-rico-artane-trihexyphenidyl-envio-urgente
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-blugral-sildenafil-citrate-120mg-y-pagar-con
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/purchase-generic-loxitane-10-mg-buy-loxitane-uk-for-cheap
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-precose-25mg-al-mejor
http://answers.codelair.com/28403/ofloxacin-comprar-farmacia-online-fiable-ofloxacin-comprar
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-melatonin-en-l-nea-puerto-rico
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-amlodipino-env-o-libre-ecuador
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-td-pill-20-60mg-gen-rico-sem-receita-on
http://brooklynne.net/profiles/blogs/commander-en-ligne-toprol-metoprolol-vente-generique-metoprolol
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/discount-cefaclor-375mg-order-online-cheaper-than-cefaclor
http://www.libertyxchange.com/blogs/post/108714
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-generico-fenazopiridina-200mg-ahora-chile-comprar

База

(KennethHic, 2019.03.13 13:06)

Free sex is near! Anal blowjob classic

(StephaNen, 2019.03.13 09:48)

Hi, we launched a new project sex Mamba. Divorced girls want sex! If interested come in http://v.ht/SexMamba

Bath, configurations, edges misinterpretation; refilled alkaptonuria; hairs.

(lecokuriuq, 2019.03.13 05:00)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone No Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

propecia without prescription 188 mg

(Robertexems, 2019.03.12 03:16)

Howdy! <a href=http://propeciausfinasteridhq.com/#buy-finasteride>acheter propecia en ligne</a> beneficial site.

Hey site

(PatrickLap, 2019.03.11 20:54)

......<a href=http://spb-sovtrans.ru/>:)</a>

Any advocate spondylolis-thesis chemotherapy procedures; you; diarrhoea.

(uvuxsid, 2019.03.11 13:25)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Buy Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Buy Prednisone</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Red gains whites envisaged line-related rebounds groove.

(esazrogoela, 2019.03.11 13:10)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Online <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Online</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

buy xenical viagra propecia com 229 mg

(Robertexems, 2019.03.11 12:10)

Hello there! <a href=http://propeciausfinasteridhq.com/#buy-propecia-medication>best price propecia online</a> excellent web page.

XEvil 4.0 recognize ANY hard captcha

(SharonBoita, 2019.03.11 11:45)

Revolutional update of captcha solution package "XEvil 4.0":
captchas solving of Google (ReCaptcha-2 and ReCaptcha-3), Facebook, BitFinex, Bing, Hotmail, SolveMedia, Yandex,
and more than 8400 another size-types of captcha,
with highest precision (80..100%) and highest speed (100 img per second).
You can use XEvil 4.0 with any most popular SEO/SMM software: iMacros, XRumer, GSA SER, ZennoPoster, Srapebox, Senuke, and more than 100 of other programms.

Interested? You can find a lot of introducing videos about XEvil in YouTube.

FREE DEMO AVAILABLE!

See you later!


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95

Következő »